Teljes változat

Korcsolyázni tanítják a gyerekeket

Írta: uh.ro / hírszerk. , közzétéve: 2018-01-16 09:38:38 [Vissza]

Korisuli indul a székelyudvarhelyi korcsolyapályán 5-12 éves gyerekek számára.

A gyerekeket négy szakoktató fogja tanítani a biztonságos korcsolyázásra, de a legügyesebbek a jégkorong-utánpótlás csapat tagjai is lehetnek.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia támogatásával két oktatási forma indul. Egyik a korisuli, amely előkészítő, első és második osztályos tanulóknak szóló csoportos korcsolyaóra, erre a tanítók reggelente, iskolaidőben kísérik el a gyerekeket a városi jégpályára.

A másik a délutáni korcsolyaoktatás 16.30 és 17.30 között, amelyre kedden és csütörtökön a szülők viszik el az öt és tizenkét év közötti gyerekeket. A tervek szerint egy kezdő és egy haladó csoport indul. Az oktatás alkalmanként négy lejbe kerül, amely összeg a pálya bérlését fedezi. A gyerekeknek korcsolyát, védősisakot, vastag kesztyűt, valamint térd- és könyökvédőt kell magukkal vinniük – utóbbi nem kötelező.

Kapcsolódó cikkek:
• A héten még legózhatsz a múzeumban
• Nulla kamatos kölcsönt adna az állam a fiataloknak
• Nincs pénz a tanárok béremelésére Székelyföldön?
• Etéden találták meg a makfalvi eltűnt gyerekeket
• Ingyen búcsúzhatsz a korcsolyapályától
[Vissza]
Copyright © 2010 uh.ro. Minden jog fenntartva.