Teljes változat

Nem lesz többé szolgálatos diák az iskolákban

Írta: uh.ro/maszol, közzétéve: 2018-01-10 10:11:50 [Vissza]

A mobiltelefonokat sem tarthatják maguknál a tanulók az órákon ezentúl. Nézd meg, hogyan módosult az iskolai szabályzat.

A diákok konzultálása nélkül módosította az iskolai szabályzatot az oktatási minisztérium. A változásokat Liviu Pop tárcavezető kedd este jelentette be a Facebook-oldalán.

A romániai tanintézmények működésének és megszervezésének keretszabályzatát módosító miniszteri rendelet szerint többek között nem büntethető az a diák, aki nem hord egyenruhát, az osztályzatot nem alkalmazhatják szankcionálási célokra a pedagógusok, és az iskolákban megszüntetik a szolgálatos diák intézményét.

Egy másik fontos módosítás szerint a diákok mobiltelefonját tanórák közben egy erre kijelölt helyen kell tárolni. A tanulók óra közben eddig sem használhatták, de maguknál tarthatták a készülékeket. Ez utóbbi módosítást máris bírálták a diákszervezetek. Ám a tanulók szervezetei elsősorban azt sérelmezik, hogy a minisztérium nem bocsátotta közvitára a szabályzat módosításait.

„A rendeletnek vannak pozitív részei. De nem bocsátották közvitára, s szerintünk megszegi a diákok jogállását is. Nem értünk egyet azzal, hogy elvegyék tőlünk a mobiltelefonokat. A készülékeket eddig sem használhattuk órák közben. A módosítás pedig azt sugallja, hogy a diákok mind potenciális szabályzatszegők" – nyilatkozta a HotNewsnak a konstancai diákok szervezetének elnöke, Constantin-Alexandru Manda.

Kapcsolódó cikkek:
• Könyvet kapsz a régi telefonodért
• Tanító néni, ha gödörbe esne, én kihúznám!
• Szerdától iskola
• Zsuzsi, ne bolondítsd meg az egész várost!
• Ennyien iratkoztak előkészítőbe

Hozzászólások:

jutacs - Szerencsére Magyarországon ilyesmi nem fordulhat elő. A kormány mindig megkérdezi a diákokat, hogy egyetértenek-e az oktatáspolitikával, nemzeti egyetértéssel állítják össze a tanügyi rendszert. Az élet más területein is meghallgatják az embereket, és a magyar emberek mindig 100 %-ban egyetértenek a kormány bölcs döntéseivel. Az a nehány, aki húzza az orrát, az nemzetáruló

[Vissza]
Copyright © 2010 uh.ro. Minden jog fenntartva.