Teljes változat

FankaDeli lép fel a Jungleben és a Kék Lagúnában

Írta: Gál Előd, közzétéve: 2017-11-14 11:30:30 [Vissza]

A magyar underground hip-hop egyik legrégebbi motorosa érkezik Udvarhelyre és Zetelakára.

Noha már nem annyira központi alakja a magyar hip-hopnak, mint az ezredforduló után volt, a műfaj elöljárói közé tartozik Kőházy Ferenc, művésznevén FankaDeli, aki november 16-án, csütörtökön lép fel a Jungle Clubban.

Amellett, hogy olyan dalokat írt, mint az Ezt most, vagy az Álmodtam, NightChild néven kiadót is alapított, sőt ő vezette 2004-től a Gong Rádió Saláta című hip-hop műsorát, ahol az akkori magyar rapélet krémje megfordult.

Sok magyar hip-hop előadó karrierje FankaDeli mellett indult el, vagy éppen teljesedett ki (Mr. Busta, Deniz, Artoscsaba, MC Gőz, Siska Finuccsi), de végül kevesen tartottak ki mellette, sőt többükkel úgy vált el, hogy utólag dalokban üzengettek egymásnak.

Ez sem vette el Fanka kedvét a zenéléstől és Szabó Balázzsal megalapították a Suhancost, amely új életet lehelt a kecskeméti ceremóniamesterbe, együtt két albumot adtak ki, de FankaDeli 2008-ban publikált Magyar földre című száma vitás helyzetet szült a Suhancos többi tagjával. A tagok több nyilvános vita után harag nélkül váltak el.

FankaDeli ezután már kevésbé volt aktív a zenélést illetően, de így is volt néhány híres közreműködése, például a csíkszeredai Bajnával készült Vesszen Trianon! című száma, sőt, a Kowalsky meg a Vega frontemberével, Kowával több közös dalt is készített, amelyek 3-4 milliós nézettséggel rendelkeznek a YouTube-on.

2012-ben az Ismerős Arcokkal készítette el az Ennyi című számot, amelyet szintén több mint egy millióan tekintettek meg.

A 34 esztendős Kőházy Ferenc 2015-ben és 2017-ben új lemezekkel is jelentkezett, és most először indul erdélyi turnéra, Székelyudvarhelyen és Zetalakán is fellép. November 16-án a Jungle Clubban ragad mikrofont, majd egy nappal később a zetelakiakat szórakoztatja a Kék Lagúnában. Az udvarhelyi koncert 20 órától, a zetelaki 22 órától kezdődik. Jegyeket a helyszínen lehet váltani, ezek 20 lejbe kerülnek.

Kapcsolódó cikkek:
• A Junkie Jack Flash és a Selfish Murphy döngetnek a Zújgében
• A Mokkában koncertezik Petruska András
• Dallal és verssel támogatják a hajléktalanokat
• Ezekre a koncertekre mehetsz a hét végén
• Körbetáncolták a vidéket

Hozzászólások:

jutacs - A székely nemzet szellemi és kulturális felemelkedéséhez már csak ez a kiemelkedő zenei tálentum megjelenése hiányzott. Az az egy akkord, amit képes kicsikarni a hangszerekből, az a két és fél hang, ami kijön a torkán, Kodálynak is becsületére válna. Attól a költői magasságoktól, ahol e nagy művész szárnyal, Ady elbújna a föld alá. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

bdbogyo - Péntek 17.

[Vissza]
Copyright © 2010 uh.ro. Minden jog fenntartva.