Teljes változat

Nézd meg az FK két tucat gólját! (videó)

Írta: Gál Előd, közzétéve: 2017-11-13 11:35:16 [Vissza]

Ennyit még nem vágott csapat az idényben, sőt ekkora gólkülönbséggel sem nyert még senki idén.

Már előzetesen lehetett sejteni, hogy nem a vasárnap esti lesz az FK Székelyudvarhely legnehezebb mérkőzése idén, hiszen az a Resicabányai Muncitorul érkezett a Sportcsarnokba, amely addigi mérkőzésein mindössze tizennyolc gólt rúgott, és hatvanhármat kapott, illetve súlyos anyagi gondokkal is küszködik a csapat.

Ennek megfelelően csupán nyolcan voltak bevethetőek a resicaiak. A pályán nem is történt meglepetés azon kívül, hogy a Muncitorul szerezte meg a vezetést. Ezen és Miklós öngólján kívül a mérkőzés végén is lőttek egy-egy szépítő találatot, ezzel szépen keretbe foglalva teljesítményüket.

Ami az FK-t illeti, 15-öt vágtak a félidőig, amit a második játékrészben további kilenccel fejeltek meg, így kialakítva a 24-3-as végeredményt. Az FK az idény legtöbb rúgott gólját érte el egy mérkőzésen ezzel a diadallal, és ez számít a szezon legnagyobb arányú győzelmének is.

Az udvarhelyiek a tabella második helyét foglalják el, ugyanannyi pontjuk van, mint a bajnokságot vezető dévaiaknak, de a gólkülönbség utóbbi javára dönt a pontvadászatban.

A mérkőzést teljes egészében újra lehet nézni a Futsal Romania Youtube és Facebook csatornáján:

1048053318669605

A gólok szinte percenként potyognak a mérkőzésen, Mánya Szabolcs például két perc alatt szerzett mesterhármast. Ő öt gólt termelt a meccs végéig, Hadnagy és Bíró négyet-négyet, Miklós hármat, Kanyó, Boda és Gálfi kettőt-kettőt és egy-egy góllal Szőcs és Csala is hozzájárult a huszonnégyhez. Utóbbi első találatát szerezte az FK-ban.

Az udvarhelyiek a következő fordulóban is hazai pályán játszanak, november 19-én, vasárnap 18 órától a Jászvásári Poli vendégeskedik a Sportcsarnokban.

Kapcsolódó cikkek:
• Megnézheted az FK egyik legnehezebb meccsét (VIDEÓ)
• Idénye meccsét játszotta az SzKC
• Nagyon fut az FK szekere mostanában (VIDEÓ)
• Megnézheted, micsoda góllal győzött az FK Galacon! (VIDEÓ)
• Le van zárva a Győzelem és a Wesselényi is
[Vissza]
Copyright © 2010 uh.ro. Minden jog fenntartva.