Teljes változat

A Székelykapuk napján emlékeznek az egy éve elhunyt Kovács Piroskára

Írta: Katona Zoltán, közzétéve: 2017-10-12 12:30:30 [Vissza]

Kaputúra, illetve koszorúzás is lesz pénteken Máréfalván, Kovács Piroska halálának egyéves évfordulóján.

Hagyományteremtő jelleggel szervezik meg október 13-án, pénteken a Székelykapuk Napját. A szakmai tanácskozással egybekötött rendezvény emléket állít Kovács Piroskának, és felhívja a figyelmet az általa elkezdett értékmentő munka folytatásának szükségességére.

Szakmai konferenciát tartanak a máréfalvi művelődési házban, a temetőben megemlékeznek Kovács Piroska néniről, majd kaputúrával folytatódik a program.

Az emléknap programja

10 óra: Fába rótt oklevelek – székelykapu-ismereti verseny a Nyirő József Általános Iskolában

10 óra: Székelykapuk Napja – A kapumentés szolgálatában – néprajzi konferencia, műhelymunka a máréfalvi Művelődési Otthonban

13 óra: koszorúzás, gyertyagyújtás a temetőben

14-15: látogatás a Tájházban, ebédszünet

15 óra: dokumentumfilmek vetítése a máréfalvi Művelődési Otthonban

16 óra: a Kőlik Művelődési Egyesület gyűlése

18 óra: évfordulós mise a Szent Imre templomban

Kapcsolódó cikkek:
• Lovakat gázoltak el Máréfalván
• Felborult egy teherautó a Cekenden, nehezen halad a forgalom - FRISSÍTVE
• Jogsi nélkül motorozott, ittasan vezetett
• Máréfalvára mehetsz kalákázni
• Engedély nélkül vezetett robogót
[Vissza]
Copyright © 2010 uh.ro. Minden jog fenntartva.