Teljes változat

Élő közvetítés a szeptemberi tanácsülésről

Írta: uh.ro, közzétéve: 2017-09-27 19:35:11 [Vissza]

Szeptember utolsó csütörtökén vagyunk, tanácsülésről jelentkezünk. Költségvetésmódosítás, kinevezés, valamint lakáskiutalás is lesz.

Közvetítésünk véget ért, köszönjük a figyelmet!

10.07 A következő ülés vezetésére Orbán Balázs javasolja Orbán Árpádot, Benedek pedig Arros Orsolyát – a két frakció a saját emberére szavaz, így az alpolgármester fogja vezetni az októberi tanácsülést.

10.06 Örökzöld döglött macskák dobálásának nevez Hajdó néhány ügyet (RDE, piac, vízszolgáltatás, stb), s azt mondja, hogy ha belemegyünk, hogy ki mint nem csinált, akkor soha nem fogunk előre lépni. Azt kéri, hogy az RMDSZ frakció a város fejlődéséért megkötött protokollumhoz hűen néha számoljon be arról, hogy mit tesz a város fejlődéséért.

Benedek szerint ezt nem a frakció írta alá, hanem az országos RMDSZ-szel kötötte a polgármesteri hivatal. Hajdó szerint a kritikának akkor van értelme, ha mellett az is ott van, hogy mit tettünk. Kezdenek összevissza, egymás szavába vágni a tanácsosok. Hajdó lezárja az ülést, de aztán mégis szót ad Arros Orsolyának, aki szerint 9.28-kor fejezték be a napirendi pontokat úgy, hogy csak kettő volt részletesen bemutatva. Szerinte minden egyes napirendi pontot be kell mutatni, nem csak azt, ami szerintük a sajtót érdekli. A tanácsosnő szerint ezekről a dolgokról igenis beszélni kell.

9.59 Orbán Árpád a két múltheti eseményt dicséri, a kortárs színházi találkozót, valamint a Táncháztalálkozót. Mindkettő nagyon értékes rendezvény volt. „Jó úton járunk azon, hogy terjesszük Székelyudvarhely fesztiválváros jellegét" – mondta az alpolgármester. A vízszolgáltatással kapcsolatos elemzést átnyújtja Benedek Árpád Csabának az asztal felett, reméli, hogy nemsokára erről már lehet konkrétumot beszélni.

Biró Edith a Balázs Ferenc kórustalálkozóra hívja a tanácsosokat. Hajdó Csaba a gyümölcs fesztivált nevezi „trade mark" rendezvénynek, ezt meg kell köszönni a Civitasnak.

9.54 Benedek azt kéri, hogy a PUGból egy munkaverziót kérnek idejében, hogy ne legyen az, hogy néhány nap alatt el kell fogadni anélkül, hogy áttanulmányoznák. Gálfi Árpád szerint az elmúlt egy évben a PUG-gal rengeteget foglalkoztak. Ki van függesztve a városházán, a testület is hamarosan megkapja. „Szerdán hozta a tervező, másnap Csíkban voltunk. Nem egy hét múlva mentünk" – mondja a polgármester, hozzátéve, hogy reméli, hogy a legrövidebb idő alatt meg lesz. „Nagyon remélem, hogy nyolc vagy tíz évet kellene várni, még az idén szeretnénk, ha napirendre kerül. Az akadályokat elhárítottam" – jegyezte meg Gálfi.

9.50 A polgármester szerint a beruházási tervek készülnek, ami a piacot illeti. Nem egy jól működő piacot örököltek Gálfi szerint, a szabályzat lehet, hogy jó volt, de az alkalmazása nem volt pontra téve.

Mike Levente két problémáról beszél, a PUG-gal kapcsolatban szerinte jogos Benedeknek az észrevétele. A relativitás elméletéhez hasonlítja a helyzetet. „Aki ebben benne van, annak lassan történik, aki kívül van, annak nagyon gyorsan" – mondja Mike. Tavasz óta a tervezőnél van a PUG, sok problémája volt neki Mike szerint. De most elhozta, a tervezővel való beszélgetés után egy nappal letette a szakhatósági jóváhagyások érdekében. „Most megint várunk, amit tudtunk, megtettünk" – mondja Mike, aki a Szászok táborának a villanyhálózatáról beszél, ami nincs megoldva, s a hírek szerint csak jövőre lesz.

9.45 A képviselő a termelők egyik panaszát is tolmácsolja: a városi piacon külön kéne kezelni a termelőket és a kereskedőket. Alacsonyabb asztaldíjat kérnének. Sinka Arnold jegyzi meg, hogy egy ideje elméletileg nem szabad a kereskedőket a piacra engedni. Benedek szerint a szabályzatban az van benne, hogy az első 28 asztalon csak a helyi termelők lehetnek.

9.42 Orbán Balázs a napközikről beszél, ahogy ígérte. Olyan helyzetek voltak, hogy egészségügyi engedély nélkül dolgoztak intézmények az elmúlt években. Most négy iskolának van engedélye. 16-ról 20-ra bővül a rendelőkben levő asszisztensek száma. Orbán eszközvásárlásról is beszél, ezeket a dolgokat a Megyei Egészségügyi Biztosító Pénztárral egyeztették.

Olyan helyzetek voltak, hogy egyik napközi asszisztensnője járt a másik napközibe naponta. Nagyon sok ellentmondásos dolog volt ezekben a témákban, a napközikben, bölcsődékben, most ezeket szeretnék orvosolni.

Biró Jolán az OMÉK-on (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer Kiállítás) járt a múlt héten, erről beszél – ott voltak az udvarhelyi termelők is, akik jó hírét vitték a városnak.

9.34 Orbán Árpád szerint meglesz. Az alpolgármester azt mondja, hogy az elmúlt nyolc év vezetett ide, hogy ilyen állapotban van a Szejke. Az általános rendezési tervre is rátér Benedek – ez is az a téma, amit a tegnap már szétküldött az RMDSZ a tanácsülés előtt.

Most Derzsi László veszi át a szót, a vízszolgáltatással kapcsolatban mondja, hogy az ún. audit ma elkészül, Derzsi azt kéri, hogy ahogy lehet, tűzzék napirendre. Ekkor lép be Gálfi Árpád polgármester. Derzsi bejelenti, hogy az RMDSZ határozattervezetet tesz le az Udvarhely Ösztöndíjról. Elkészültek az űrlapok, a szabályzat – ha egy mód van rá, vegyük fel az októberi napirendre, mert akkor már 2017-ben lehetne ösztöndíjat adni.

9.30 Az utolsó pont területek személyes tulajdonba történő helyezésének jóváhagyásáról szól, ez is átmegy. Hatan jelentkeznek a különféléknél, ez egy elég rövid tanácsülés.

Benedek Árpád Csaba kezdi, nem kapott választ a szejkei strandnál kialakult helyzettel kapcsolatos kérdése. Benedek szerint a polgármester nem adott választ, nem tudjuk, hogy mi lesz jövőre.

9.27 Nagyon megyünk előre, két földterületet adnak használatba az Electricának, aztán a 11. pontban három lakást utalnak ki a Csereháton a soron közvetkező igénylőknek. A Cekend bejáratban két szociális lakást is kiutalnak. A 13. pontban a polgármesteri szakapparátusa köztisztségeinek betöltésére létrehozott tervet módosítják. Az ún. „organigrammát" módosítják, ez egy formaság Jakab Attila városmenedzser szerint.

Elértünk az utolsóelőtti napirendi ponthoz, a Helyi Rendőrség létszámkeretének módosításáról van szó, tulajdonképpen két állás van, amihez középfokú végzettség szükséges, nem felsőfokú. Pénteken éjszakától elindul az éjszakai járőr, Benedek és Péter Balázs mondják, hogy három ember fog járőrözni az állami rendőrséggel közösen.

9.21 Leltárba veszik a Csereháti egy területét, illetve határozattervezet hoznak a Csereháton bérelhető ifjúsági lakások elnevezésű beruházási terv átadási-átvételi jegyzőkönyveinek elfogadásáról és jóváhagyásáról. Jön a kilencedik, a napköziket érintő pont. A tavasszal összevontak több intézményt, ezeknek az „igazgatásba adását" szavazzák meg. Benedek szerint nem elfogadható, hogy szeptemberben hirdetjük meg az alkalmazásokat. Orbán Balázs replikázik, azt mondja, hogy a különféléknél megteszi.

9.15 A hetedik napirendi pontnál az alpolgármester kifejti, hogy a város csatlakozik az Aktív Udvarhely projekthez, partnerséget vállalnának, 5500 dolláros önrész van benne. Ahova hoznak egy lejt, oda mi is tegyünk egy lejt – mondja Orbán Árpád, mindenki meg is szavazza, tehát a biciklis iskolába járást a közeljövőben fogják támogatni, ösztönözni.

9.12 A második pont a Helyi Tanácsa képviselőinek kinevezéséről a város közoktatási intézményein belül működő Minőségfelmérő és -biztosító Bizottságokba – ezt sem mutatják be, mindenki tudja, hogy miről, kikről van szó eszerint, így mindenki támogatja. A harmadik napirendi pont ugyanígy átmegy, ez az önkormányzat képviselőinek kinevezéséről szól a város közoktatási intézményeinek Igazgatótanácsába. Ezt is lebeszélték már korábban, akárcsak a negyedik napirendi pontot, amit szintén magszavaznak. Ez egy határozat kiegészítése: az Orbán Balázs Általános Iskola sporttermének beruházási tervét kell kiegészíteni. A hatos ponton is átmennek, ez a Kogalniceanu utcai tömbházak hőszigeteléséről szól. 

9.08 Benedek Árpád Csaba kéri a különféléket, Hajdó nem javasolja, mert az Őszi Vásár megnyitójára szeretnének elérni a tanácsosok, ez 11 órától lesz a sportcsarnokban. Úgy döntenek, hogy mégis lesznek különfélék. Az első napirendi pont a költségvetés módosítása – ezt kedden a szakbizottsági ülésen megbeszélték Hajdó szerint, tehát most nem ismertetik. Azt mondja, tudjuk azt, hogy az RMDSZ-esek tartózkodni fognak. A Koalíciósok 11 tagja támogatja, ellene senki nincs, az RMDSZ tényleg tartózkodik.

9.03 Elfogadják a múlt havi tanácsülés jegyzőkönyvét. 

Köszöntjük kedves olvasóinkat a városháza tanácsterméből. Más hónapokhoz képest nincsen sok napirendi pont, csak 15 pont, elvileg ennyiben kell ma döntést hozni. Az ülést Hajdó Csaba vezeti, mint mondja, a polgármester később csatlakozik az üléshez. 

Az RMDSZ-frakció tegnap kifogásolta a napirendet, legalábbis három dolgot nagyon hiányolt a mai ülésről. Nevezetesen: a vízszolgáltatás rendezését, az általános rendezési terv véglegesítését, valamint a szejkei strand bezárásával kapcsolatos kérdéskört. Egészen biztosra vesszük, hogy a napirend előtt vagy után ezekre rátérnek majd, kihasználva, hogy a teremben újságírók vannak. Mikor, ha nem most?

Kapcsolódó cikkek:
• Élő közvetítés a novemberi tanácsülésről
• Élő közvetítés az októberi tanácsülésről
• Élő közvetítés az augusztusi tanácsülésről
• Élő közvetítés a júniusi tanácsülésről
• A pinabohóc és a hónaljkutyák

Hozzászólások:

elviellenzek - Kedves újságírók! Már megint egy iszonyat igénytelen írás ez a mai. Megértem, hogy élőben közvetítetek és becsúszik egy-két hiba, de akkor legalább utólag javítanátok át. Azt is érzékelem, hogy a kedves tanácstagokból sem lehet jobbat kihozni, főleg a "hallásból láttam" polgármester úrból, de kérlek legyetek kicsit igényesebbek a kezetek alól kijövő munkára.

[Vissza]
Copyright © 2010 uh.ro. Minden jog fenntartva.