Teljes változat

Less be a Zújgébe!

Írta: Gál Előd, közzétéve: 2017-09-11 09:12:44 [Vissza]

Pénteken megnyílt, hétfőn megnéztük, vannak-e ott iskolakezdők és ez fogadott...

Úgy tűnik, mindenki lelkiismeretesen részt vesz a tanévnyitón, állapítottuk meg a Felső Gében, azaz a Zújgében hétfő reggel. Arra számítottunk, hogy lesznek, akik itt kezdik az iskolát.

Nem volt szerencsénk, de ha már itt jártunk, készítettünk néhány képet nektek, ha még nem jutottatok volna be a hétvégén, vagy csak nem emlékeztek, néhány kattintással tudjatok ti is körülnézni.

Reggel azért sokan voltak, tudjuk meg Vass Mihálytól, akit még a G. Cafétól örökölt a hely, ezt cseppet sem bánjuk, mert a pénteki megnyitón rohangálva is kézben tartotta a dolgokat. Ugyan 8-ra volt kiírva a nyitás, végül 10-kor lehetett elfoglalni a helyeket péntek éjszaka, egy kicsit megcsúsztak a szervezők.

Miska még akkor elárulta nekünk, hogy három-négy órákat aludt, éjjel-nappal dolgoztak, hogy minden a helyére kerüljön péntek éjszakára. Szécsi Zsolt tulajdonos már előre elárulta, hogy még lesznek tennivalók a nyitó hétvége után is, például a férfivécé helyrepofozása. A nők már használhatták a nagy tükrökkel ellátott mosdót a megnyitón. A tulajdonossal való beszélgetésünkről itt olvashatsz bővebben.

Pénteken Zsolt a Maszkura és a Tücsökraj koncert előtti nyitóbeszédében „minden kellemetlenség ellenére" megköszönte a G. Café megalkotóinak, hogy van, amit továbbvinniük új tulajdonosként. Megköszönte Széles Ferencnek és Jakab Hunornak, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy a hely ilyen legyen, amilyen lett.

A pénteki megnyitóra egyébként rengetegen gyűltek össze, amelyen a Fonogram-díjas előadó koncertjét Kusmó bulija követte.

Énekeltek a színpadon, táncoltak a teraszon, de voltak, akik Kopacz László csíkszeredai képzőművész underground totemeit bámulták, vagy éppen Koncz Ármin udvarhelyi patikust, aki esküdött, hogy napi egy pálinka gyógyszer, és aki az udvarhelyi Pilvax kávéházból került a Zújgé falára.

Kapcsolódó cikkek:
• Riadó, riadó, tanulásban ki a jó?
• Bekukkantottunk a Felső Gébe
• A múlt jelenét nézheted meg
• Maszkurával nyit a Felső G
• Én csak meg akartam tartani magamnak a G-t

Hozzászólások:

vattolocco - Zújgé? Ilyen szintű kreativitással rég nem találkoztam. Soha ki nem találtam volna ezt a nevet. Ez igen!

acsaba - miért nem zigazigé ? ennyi kreativitással lehetne az is

[Vissza]
Copyright © 2010 uh.ro. Minden jog fenntartva.